Bóta Gábor: Egy csendes rajongó a manézsban
[ Magyar Hírlap, 2008. június 20. ]
Kovács Dezső színházkritikusként olyan, mint egy jó sportriporter. Elsősorban közvetít, lelkesedik. Az a fontos számára, hogy átadja az élményt, ezt azonban nem rideg objektivitással, nem is száraz, tudálékoskodó elemzéssel írja le, hanem magán nagyon is átszűrve, élményszerű szubjektivitással. Ez nem jelenti azt, hogy nincs mércéje, nem tudja mi az érték, de azt igen, hogy a színházat végletesen érzéki műfajnak tekinti.
Keveset beszélünk arról, hogy a színház roppant erotikus intézmény, megette a fene, ha a színészeknek nincs erotikus kisugárzásuk. Nem véletlen, hogy leginkább a színészekből lesznek férfi- és nőideálok, erre például a politikusoknak sokkal kevesebb az esélyük. Kovács Dezső képes nyakon csípni, hogy egy-egy színésznek mi adja a varázsát. Színikritikáiban nem ítéletet hirdető bíróként van jelen, hanem mint élvezeteket habzsoló műértő.
Az elmúlt tíz év írásait összegyűjtő, Bohóc a manézsban című kötetéből is kiderül, hogy nem volt feltétlenül ott minden fontos színházi eseményen. Nem túl termékeny szerző, legalább annyira fontosnak tartja szerkesztői munkáját, mint az írást. Amiről viszont ír, ahhoz igencsak személyes a viszonya. Szinte beleilleszkedik az alkotók helyzetébe. Ehhez akár többször is megnéz egy-egy produkciót, tán azért is, ha első alkalommal nem kedvelte, esetleg jobban megszeresse. Írás közben alapállása a szeretet. Időnként azt is szóvá teszi, ha valamit rossznak tart, bár ezt ritkán mondja ki. Ha mégsem tud lelkesedni, a szerény színpadi teljesítményt akkor is megértő elnézéssel veszi tudomásul. Ledorongolás, kioktatás nem létezik nála. Nem küld el és nem tanácsol el senkit a pályáról, nem alkalmazza a gyilkos gúny eszközeit. Halk szavú kritikus, aki monomániásan imádja a színházat, és bár élesen lát, az előadások hibáit tán még maga előtt is megpróbálja mentegetni. A Tandem Grafikai Stúdiónál megjelent könyve ékes bizonyítéka a színház iránti csendes rajongásának.