Daniss Győző: Lesz tizenharmadik is
Anno: Faragó István és László Zsuzsa könyvsorozata
[ Népszabadság, 2007. január 27. ]
Aki kíváncsi, hogy a XIX. század végén „kétkezi feltalálók” miféle csodaeszközökkel kívánták megkönnyíteni kortársaik sorsát, vegye kézbe a Czélszerű szabadalmak leírásai című kötetet. Aki álomba akarja ringatni gyerekét, unokáját, annak jó szívvel ajánlhatók a Képes franczia mesék La Fontaine-től oldalai.
A régi bálok iránt nosztalgiázók lapozzanak bele a Tánczrendekbe, az iparművészet szerelmesei a Kapukilincsekbe. A testi és szellemi sportok iránt érdeklődők üssék föl a Régi idők sportérmeit, az Egy legújdonabb tarokk-kártya vagy a Világos indul és a harmadik lépésre mattot mond című könyvecskét.
Mindezek a Tandem Grafikai Stúdió immár tizenkét kötetet számláló sorozatában jelentek meg. Faragó István és László Zsuzsa úgy gondolta, hogy kortársainkat is érdekelhetik az ötven, száz vagy még több esztendővel ezelőtti élet apró mozzanatai. Belekezdtek hát a kicsi, karcsú, sok-sok tárgyfotót és a hozzájuk illő évszázados vagy mai szövegeket tartalmazó könyvecskék kiadásába.
E sorok írójának a Gyűszűk című a legkedvesebbek egyike. Nélküle ma sem tudná, hogy talán már az asszírok is használtak – ha nem is gyűszűt – valamiféle bőrből való tűáttoló eszközt, hogy valaha létezett gyűrűgyűszű, az „igazit” meg csinálhatták nemcsak különféle fémekből, hanem elefántcsontból, sokszor porcelánból is. Aminthogy arról sem volt fogalma, hogy egy-egy kiváltképpen nagy gonddal, nemesfémből alkotott, néha ábrás-szöveges példányt díszes tokban adtak át a megrendelőnek. Nem kevésbé figyelemre méltó a mai temérdek jobb-rosszabb szórólap őseinek mondható nyomtatványokat bemutató Képes árjegyzék, kívánatra bérmentve megküldetik című kötet vagy Fényirdák, fényképészeti műtermek - ezek az intézmények egyebeken kívül azzal reklámozták magukat, hogy a náluk rendelt fotográfiák hátoldalán ott díszlett nevük, címük, s ha voltak ilyenek, különféle díjaik, kitüntetéseik.
Fővárosi temetőkben készült mai fotográfiák illusztrálják Montaigne 1572-ben írt esszéfejezetét A meghalás tudománya című kötetben. Végezetül pedig: a Csipkerózsa című könyvecskében – elegáns, halványlila papírra nyomtatták – egy feltámadott halottról szóló mesét olvashatunk, és megcsodálhatjuk egy hajdan divatos műfaj, az árnykép néhány míves példányát.
A sorozat folytatódik. És mert a szerkesztők nem babonásak – meg persze a logika is így kívánja –, a tizenharmadik kötettel. Az alkotópáros a babonának legföljebb annyit enged, hogy nem árulja el előre a „szerencsétlen számú” kötet tárgyát.