Szabó G. László: Kórházban, kézzel írt vallomás
[ Pozsonyi Új Szó, 2021. december ]
Váratlan irodalmi csemege a magyar könyvpiacon: Bohumil Hrabal halála után csaknem negyed évszázaddal a budapesti Tandem Grafikai Stúdió kiadásában most jelent meg először az író Csak és csakis a verőfényes napokra emlékezem című töredékes szövege.
Százhúsz oldalas a mívesen megtervezett, a szokásosnál kisebb formájú, ám annál tetszetősebb, egészen finom tapintású kötet, borítóján a két és fél éves Bohumil Hraballal. Csehül az írás 1998-ban jelent meg először, egy másik gyerekkori Hrabal-portréval a könyvecske fedőlapján. Nem sokkal azután, hogy az ízületi fájdalmaktól szenvedő író, a cseh széppróza világszerte ismert és szeretett mestere nyolcvanhárom éves korában, felérve az üresség csúcsára, véget vetett életének.
Ahogy Tomás Mazal, Hrabal barátja, segítőtársa, utolsó éveinek első számú tanúja meséli: az író prágai könyvtárában, már a halála után bukkantak rá a műre, amelyet aztán első szerkesztője, Václav Kadlec rendezett kiadás alá. Gyermekkori visszaemlékezéseinek apró gyöngyszemeit, a Polnában, Nymburkban, Brünnben és Prágában töltött időszakról Hrabal 1973 tavaszán kezdte el írni (kézzel, golyóstollal) a prágai Károly téri kórházban, ahol epeműtéten esett át. Minden valószínűség szerint csak úgy magának írta mindezt, egyáltalán nem számolva azzal, hogy jegyzetei egyszer napvilágot látnak. Kézírását helyenként nehéz volt megfejteni, hiszen semmiféle irodalmi szándék nem vezérelte visszaemlékezése során. Otthon aztán félre is tette a dolgozatot, amely egy szövegrész első mondata alapján kapta a címet: Csak és csakis a verőfényes napokra emlékezem. Összegyűjtött műveinek köteteiben ez az írás nem szerepel, hiszen a sorozat utolsó darabja még Hrabal életében megjelent.
A Nymburkban 1998-ban kiadottcseh kötetecske előszavát Josef Skvorecky, az 1968-ban Amerikába disszidált, majd 1971-ben Torontóban Sixty-Eight Publishers néven könyvkiadót alapított, főleg hazai szamizdat irodalmat megjelentető, ugyancsak neves cseh író (Gyávák, Az emberi lélek mérnöke) jegyzi. Ez a tízoldalas jegyzet nincs a most megjelent magyar kötetben. Skvorecky itt eleveníti fel Hraballal való izgalmas találkozásait még a prágai éveiből, majd az utolsókat, New Yorkból és Washingtonból. Előszavának utolsó mondatához kétség nem férhet: „Úgy gondolom, a legnagyobb cseh író volt.”
Halálával azonban nem tűnt el a cseh könyvpiacról. Népszerű, sokak által kedvelt író ma is, állítja Tomás Mazal. A legnépesebb olvasótábora külföldön a magyarok, a lengyelek és a spanyolok körében van. Egy New York-i kiadónál nemrég A kisautó című novellája jelent meg önálló kötetben, melyet tizenöt évvel ezelőtt a lengyelek is lefordítottak. Nehéz, filozofikus írás, állítja Mazal, egy novellagyűjteménybe finoman belesimulna, ám önálló írásként nagyon tud fájni.
Gyerekkoráról Hrabal több művében is részletesen beszámol. Ezek közé tartozik a Díszgyász, a Csillagok a sörgyár fölött, a Gyerekkori barátaim, az Isten báránykái, a Képek, amelyekből élek.
„Gyerekkori élményeit szilárdan rögzítve őrizte az emlékezetében – írja Tomás Mazal –, és nemcsak hosszú éveken át, hanem egészen a halálálig. Jó hangulatban sokszor mesélt barátainak gyerekkora különböző emlékeiről, eseményeiről, történéseiről. Az események azonban mindig ugyanazok voltak, néha kissé felnagyítva, de stilisztikailag pontosan ugyanolyanok, mint a Képek, amelyekből élek, vagy a Csak és csakis a verőfényes napokra emlékezem szövegében. Hrabal emlékezete pontosan, csalhatatlanul működött, szükségtelen volt korábbi jegyzeteit olvasgatnia vagy visszanyúlnia hozzájuk.”
Kalandos időutazás ez a friss kötetecske, amely újabb lépéssel visz közelebb lenyűgöző természetességgel mesélő szerzőjéhez. Megkapó az őszintesége, a kitárulkozása, ahogy minden családi titkot kioldva visz végig bennünket élete meghatározó helyszínein, momentumain, soha el nem halványuló emlékein.
„Rég elhangzott szavak állnak össze a nosztalgia, a derű s olykor a bánat hangján elmondott vallomássá – írja a kötet hátsó borítóján G. Kovács László, a jeles irodalomszakértő, műfordító. Önmagával szembesíti magát az író „a külvilág felfedezésére vágyó és a kalandoktól soha vissza nem riadó kisfiúval, a csínytevő és bukott diákkal, az alkohol hatásait megtapasztaló ifjonccal és az önmagára ébredő felnőttel.” De: „Aki követi Bohumil Hrabalt az emlékezés szeszélyesen kanyargó, zegzugos útjain, nem csupán azzal a kisfiúval, kamasszal, fiatalemberrel és meglett férfival találkozhat, akiből világhírű író lett, hanem újabb kulcsot is kap egy izgalmas, gazdag életműhöz” – vélekedik G. Kovács László.
A kötet Hrabal kézirathalmából is mutat egyet. Éppen azt, amelyen az áll: nagyanyja „feltűnő, kiugró arccsontja nyilvánvalóan tatár, avar vagy magyar származásra utalt.”
Tomás Mazal archívuma gazdag fotóanyaggal szolgált a kötethez. A gyerekkori fényképektől a családi fotókon át egészen a kórházi felvételig, amely 1973 áprilisában készült, amikor a Csak és Csakis a verőfényes napokra emlékezem szövegét kézzel lejegyezte, vagy harminc felvétel különböző életszakaszban és -helyzetben láttatja az írót.
Hrabal magyar olvasói hosszú éveken át Zádor Margit, V. Detre Zsuzsa, Körtvélyessy Klára, Hosszú Ferenc és Varga György remek tolmácsolásában olvashatták az író műveit. Tűpontos munkát végeztek mindannyian. Ebbe a jeles csapatba lépett be Molnár Éva, a most megjelent kötet fordítója. Természetes folyást, vagy ha úgy tetszik: verőfényt adott egy magyarul eddig ismeretlen Hrabal-szövegnek.
A szerző a Vasárnap munkatársa