Murányi Gábor: Irodalmi csemege
[ HVG, 2021. November ]
Egy epeműtét hozadéka az a majd’ százoldalas kézirat, amit 1973-ban néhány nap alatt írt meg Bohumil Hrabal. A gyerekkora emlékcserepeit felidéző jegyzeteket irodalomtörténész barátja nógatására, irodalmi szándék nélkül, úgymond tényszerűen rögzítette. A kórházból kiszabadulva már igazi prózában gondolkodott, a Gyöngéd barbárokban, amely csak stencilfestékhez jutott, a szamizdat kiadás után még nyolc év telt el, amikor a cseh, majd három évvel később a magyar olvasó is kezébe vehette a „szocializmus realistájának” (© Bojtár Endre) ezen regényét. Amikor Hrabal 1997-ben, 82 esztendősen meghalt, a hagyatékában leltek rá az „unaloműző”, félbehagyott szövegre, amely a következő évben először és ez idáig utoljára cask egy kis példányszámú cseh magánkiadásban vált hozzáférhetővé. A magyar verzió is irodalmi csemege: a mívesen megformált, számos ismeretlen képpel illusztrált könyvecske a jogutódok akaratából szintén limitált kiadású. A hrabali világot ihlető gyermekkori élményekben és a szöveg szövevényes históriájában a cseh mester elkötelezett híve és egyben életrajzírója, Tomás Mazal utószava igazít el. De ami a legfőbb: az íróilag kidolgozatlan, ám tündérien hevenyészett, drámaian „derűs” történetekkel – Molnár Éva szép fordításában – végre a magyar közönség is megismerkedhet. Hogy például a 11 éves Bohous a nagyapja temetése előtti napon békésen, félelem nélkül tudott átaludni a nyitott koporsó szomszédságában egy egész éjszakát, a tűzoltózenekar másnapi gyászzenéjétől viszont elapadhatatlanul könnyezett, vagy hogy a kiskamasz azért sodorta magát nem is egyszer életveszélybe, mert „szerettem azokat a pillanatokat, amikor aggódtak értem”.