Horváth Hilda: Tánczrendek
[ Magyar Iparművészet, 2006/4 ]
A Tandem Grafikai Stúdió zsebbe illő, igényes –Anno– könyvecske-sorozatában külön kötet jelent meg a tánc(z)rendekről.
Csak dicsérni lehet az ötletet, hogy elfeledett műfajokat, tárgyakat, egy letűnt világ mindennapi, az életet széppé tevő kellékeit ismertetik meg velünk, miként korábban a régi sportérmeket, gyűszűket, kapukilincseket stb. Sőt, a tárgyakon túl bepillanthatunk az egykori gondolkodás, életfelfogás rejtelmeibe; a sakkfeladványok vagy a meghalás misztériumába. Olyan rejtett értékeket fedeznek fel, melyek a magyar művelődéstörténet részei, egykori múltunk emlékei, mégis alig-alig értékeljük őket.
Az érdeklődők figyelmét még ma is felcsigázzák a hajdani báli emlékek, a díszes báli ruhák, cipellők, legyezők, a különféle kellékek, melyek szerepét ma már alig ismerjük: ilyenek a cotillonok, báli csokortartók, vagy éppen a táncrendek. Éppen ez utóbbi, eltűnt, elfeledett műfaj, a táncrendek világát ismerteti meg az egyik legfrissebb –Anno– -kiadvány. Ezek a miniatűr kézművesremekek egyedi megrendelésre, egy-egy bálra készültek, amelyről sok mindent elárulnak, azon kívül, hogy pontosan datált emlékek, hiszen feltüntetik az esemény pontos időpontját, vallanak a bál rendezőiről, gyakran azok foglalkozásáról, tartalmazzák az éppen divatos táncok sorrendjét. A táncrendeket díszműgyártók, könyvkötők, ötvösök készítették, akiknek jelzése, gyakran címmel együtt (a reklám helye!), szintén szerepel a táncrendeken. Az –Anno– sorozat kötete kellemes kultúrtörténeti kalandozásra csábít, hiszen hangulatos korabeli idézetekkel megtűzdelve áttekintést nyújt a bálok világáról, az egykori szokásokról. A táncrendeken kívül olvashatunk a különféle táncokról, nótákról, végül a könyvet Maupassant egyik novellája zárja. A táncrendek egymást követik, a képek mellett feltüntetve a benne szereplő táncok rendjét, a pontos dátumot, csupán egyvalamit hiányolnék: oly sokféle anyagból készültek e tárgyak, hogy érdemes lett volna azokat is röviden megnevezni.
A könyv formája különösen jól illeszkedik magának a táncrendnek az alakjához, sőt méretéhez is. A grafika, a kivitelezés továbbra is igényes, méltán állítható a Flammarion kiadó hasonlóan négyzetes formájú La folie... sorozatának kötetei mellé, melyek szintén a régmúlt tárgykultúráját idézik meg.
Remélem, hogy a kiváló magángyűjtemények mellett – Marton Árpád, valamint Körmendi Iván, Takács Ferenc, Faragó István műgyűjtők bocsátották rendelkezésre féltve őrzött darabjaikat – egyszer lesz rá alkalom és lehetőség, hogy az Iparművészeti Múzeum nagyszerű, de teljesen ismeretlen táncrendjei, cotillonjai is megjelenjenek egy ilyen igényes kiadványban.