Murányi Gábor: Múltbúvárlás
[ HVG, 2023 ]
A „múlandó idő cirógatni való tárgyainak” tárháza kimeríthetetlen. Az elfeledett, a divatból, a napi használatból (vagy „csak” a napi gyönyörködésből) kikopott eszközöket, művészeti (vagy „csak” iparosi) remekléseket újrafelfedező Anno könyvsorozat ezúttal a régi idők hangszereit porolta le. A tandemes kiadót jegyző tipográfuspáros, László Zsuzsa és Faragó István múltbúvárló kalandozásai során rábukkant egy 1890-ben, Lipcsében, Johann Jacob Weber mester nyomdájából kikerült, mondjuk így, hangszerkatalógusra. A benne található míves metszeteket mentették át sorozatuk új darabjába, s e törzsanyagot, szokásuk szerint, nagyszerű – közismert és majdhogynem ismeretlen – festmények, szobrok képeivel egészítették ki. E könyvhöz összeállítói ezúttal Mandel Róbertet, az álmai valóra váltását 2014 óta kényszerűen Ausztriában kereső hangszertörténészt, hangszerkészítőt s nem mellesleg kiváló tekerőlantművészt hívták segítségül. Az így készült hangszertortára habként olyan korabeli, zenei témájú újság- és könyvcitátumok kerültek, amelyek nyomán a könyvbe gyűjtött hangszerek szinte meg is szólalnak. A feltalálás és a megszólaltatás históriáiról például – a mára teljességgel elsüllyedt, még a Wikipédián sem felelhető – Keresztély Marianne 1911-es, zenei anekdotákkal fűszerezett, érdekfeszítő zongoratörténeti írásából értesülhet a mai lapozgató. Aki böngészés közben még arra is rácsodálkozhat, hogy a zenélés a névtelen görög vázafestőt, a „nagy” flamand piktor fiát, Pieter Bruegelt, a francia impresszionistát, Pierre-Auguste Renoirt csakúgy megihlette, mint mondjuk az olyan magyar avantgardistákat, mint Berény Róbert vagy Scheiber Hugó.