Murányi Gábor: Cifra titulus
[ HVG, 2023 ]
A székesfőváros czímere „…avagy a boldog békeidők” – hirdeti az Anno sorozat legújabb kötetének alcíme. A másfél száz oldalas, könyvecske – emlékőrzés a javából. No meg nyugtalanító szembesítés azzal, hogy bizony gyakorta csak nézünk, de nem biztos, hogy látunk is. Itt van például az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda „eggyé gyúrásából” született Budapest címere. Amelyet a másfél évszázad során ugyan több alkalommal is módosítottak (majd visszamódosítottak), az összbenyomás mégis konstansnak mondható. Ám a lépten-nyomon szemünk elé toluló látvány részleteit vélhetően jóval kevesebben tudnánk felidézni. Hányan vágnák rá kapásból, hogy a címerpajzsot tartó két állatfigura az oroszlán, illetve az oroszlántestű sas, a griffmadár? Vagy hogy a pajzs közepét kettészelő fehér (másutt ezüst, korábban kék) hullámos szalag a Dunát jelképezi? A „vizsgáztatást” nem folytatva, érdemes tüzetesebben szemügyre venni a legkülönbözôbb helyekről – okiratok szárazbélyegzőiről, köz- és magánépületek homlokzatairól, villanyoszlopokról, illetékbélyegekről, halászengedélyjegyekről, lejtmérési vastábláról, a fővárosi iskolajelvényekről – kötetbe gyűjtött címerábrázolásokat, s az azonosságok mellett meglátni a korszakjellemző különbségeket. A precíz képaláírások mellett ezekről ad érdekfeszítő eligazítást a remekbe szabott címer- és várostörténeti összefoglaló is. Ebben olvasható többek közt az a királyi leirat, amelyben Ferenc József, uralkodásának negyedszázados évfordulóján, 1892-ben nagy kegyesen megengedte, hogy a főváros – „mint Magyar székvárosom” – használhassa a cifra székesfőváros titulust is.