Murányi Gábor: Önjáró história
[ HVG, 2021 ]
A félszáznál is több könyvcsemegét kínáló Anno-sorozat új darabjának míves vizuális világa, mondhatni, a megszokott. Témáját, az autózás csecsemő- és gyerekkorát pompás tárgyfotókkal, riportfényképekkel, rajzokkal, plakátokkal, korabeli hirdetésekkel illusztrálja. A nyitókép például egy XVI. századi metszet, a nürnbergi polgármester fantáziájának rajzos terméke a ló nélküli (nyolc ember hajtotta) szekérről. A lapozgatót minduntalan tüzetes szemlélődésre készteti például Armand Peugeot mester petróleummotoros, a hintó és az autó közötti átmenetet jelző „önjárója”, csakúgy, mint az „elsősorban női úrvezetők számára ajánlott” Populaire, vagy a motorizációt forradalmasító 1908-as Ford Model T, az első népautó, amelynek – e 65 km/órás végsebességű, megbízható, vagyis a sofőrt ritkán cserben hagyó típusnak – a megvásárlását már „tömegek engedhették meg maguknak”. S persze láthatjuk postaautója mellett az első magyart, Csonka Jánost is. A mobilizáció őstörténetét áttekintő könyvecske sorozatbeli újdonsága az, hogy a látványt ezúttal nem a jól megválasztott, érdekfeszítő szövegmozaikok segítik értelmezni, hanem egy olvasmányos, s közben minden ízében tudományos összefoglaló. Ami nem is csodálható, hisz a Tandem könyvműfajteremtő párosának, Faragó Istvánnak és László Zsuzsának sikerült alkotótársul megnyernie az autózástörténet guruját, Négyesi Pált, akiről joggal mondható el, hogy amit ő nem tud, azt nem is érdemes tudni.