Muray Gábor: A bebalzsamozott idő
[ Mandiner, 2019 ]
»Uralmamba hajtottam a fényt. Erősen kezemben tartom, mert a világban túl sok a sötétség« (Petzval József)
Szeptember végén megjelent a Tandem Grafikai Stúdió Anno című könyvsorozatának legújabb darabja, a Fényképíró masinák. Át is szaladtam a kedvenc kávézómmal szemközti művészboltba, hogy még melegében beszerezzem az ékszerszépségű zsebkönyvecskét.
Mi mást, mint Mogyeszt Petrovics bácsi zongoraciklusát indítom a háttérben, csak úgy, poco piano, mikor késő este végre felcsapom a könyvet – Muszorgszkij Promenade-jai úgy illenek a cári Oroszországban készült fotográfiákat szemléző cikkhez is (itt ni, balra), mint vodkához az uborka. Amikor a képzőművészeti élményre írt programzene Az öreg kastélyban jár, kis könyvemben már Talbot, Niépce és Daguerre kameráival szemezek. Egy érdekesség: Muszorgszkij akkortájt fejezhette be az Egy kiállítás képeit, amikor 1873-ban a fényképezést az objektívjeivel forradalmian egyszerűsítő Petzval Józsefet felvették a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának. Petzval objektívet ugyan nem, de egy csodálatos, kompakt Kodakot már felsőiskolás koromban kaptam apámtól, aki fotóalbumokba ragasztgatta szép gondosan a családi életünk emlékképeit. Ahányszor hazajutok az Alpokaljára, előveszem ezeket az albumokat. Egy-egy nyaralás, túra, születésnap és karácsony nem több egy-egy oldalnál, öt-hat képnél. Életpillanatok sűrűsödnek össze ezeken a képeken. Egy kép: sűrítménye illatnak, hangnak, hangulatnak. Egy oldalpár: egy életszakasz. Néhány precízen beragasztgatott, feliratozott album: egy élet.
Gobacssavról, firniszről és pokolkőoldatról meg mahagónivázas, harmónikás fakamerákról, ejtőlemezes dobozgépekről mesél a kis könyvem – megelevenedik a kor, amikor a kamerákba még csak egyetlen lemezt lehetett tölteni, és családok utazással, díszbe öltözve, egész napot szenteltek arra, hogy legyen mit a hitvesi ágy fölé akasztani. Az az ünnepélyes kattintás minden, ami dédanyáinkról, dédapáinkról fennmaradt. »A fénykép, a műalkotással ellentétben nem az örökkévalóságot ragadja meg, hanem csak az időt balzsamozza be, és ment meg az elmúlástól« – írja André Bazin A fénykép ontológiájában. 2013-ban fél évet töltöttem egy észak-dániai, falusi népfőiskolán Emil Schildt szárnyai alatt. Emil a korabeli analóg eljárások európai nagymestere, csodálatos volt vele hónapokon át fakamerákat emelgetni, brómolajat keverni, cianotípiát mázolni, aktokat fénnyel festeni, az idő a fotóalbumokba ragasztott gyermekkorom tempójára lassult, és a fagyott szántókon lustán nyúlt a végtelenbe. És tényleg, be tudtuk balzsamozni.
Becsukom a Fényképíró masinákat, a könyv mellett a mobilom villog. Figyelmeztet, hogy elértem a limitet. Tele a felhő. Benne az elmúlt pár hét termése: sok ezer kép. Múlt heti számunkban Böszörményi Nagy Gergely írt David Sax The Revenge of Analog (Az analóg bosszúja) című könyvéről. Gondolatmenetét folytatva úgy látom, hogy nem pusztán a digitalizációval, hanem annak elviselhetetlen könnyűségével van a baj. Manapság az alkotás folyamatából hiányzik az áldozathozatal súlya.