Ollók és ollóféleségek
[ HVG, 2016.09.08. ]
Tudja, hogy melyik ősi szerszámnak van hegyháta, pajzsa, szegecse, pengegyöke és záráshatárolója? E felsorolás alapján nem biztos, hogy sokan rávágnák: de hisz ez a csuklós olló. Mint ahogy alighanem az is csodálkozást keltene, hogy az ollónak 35 alap- és körülbelül ezer altípusa van. Ezek a haszontalanul (mert érdek nélkül) hasznos tudnivalók az Anno című könyvsorozat új könyvecskéjéből ollózhatók ki. A „múlandó idő cirógatni való tárgyait” bemutató, azok technikatörténeti és kultúrhistóriáját egyaránt érdekfeszítő tálalásban taglaló, míves kötetek jubileumi, negyvenedik darabja azzal a hétköznapi eszközzel foglalkozik, amelyre a közismerten gazdag szókincsű magyar nyelv meglepő módon mindössze egyetlen összefoglaló kifejezést használ, a bolgár–török eredetű, négybetűs szócskát, melyhez előtagként aztán tengernyi „pontosítás” kapcsolható, úgymint manikűr-, metsző-, szabó-, illetve haj-, bajusz- vagy szivarvágó olló. A másfél száz oldalas, megszokottan ízléses zsebkiadvány ezúttal is tobzódik az izgalmas illusztrációkban. Oldalain magángyűjtők szemet gyönyörködtető kincsei kerülnek közszemlére, egyikük, Tóth György pedig „szakirányú kutakodásával” is hozzájárult a kis ollótörténethez. A könyvet böngészők remek felvételekről vehetik szemügyre a jól ismertnek vélt alkalmatosság egyszerű és díszített variánsait, valamint olyan metamorfózisait, mint például a szüléseknél használt, s a gólya alakjára hasonlító köldökzsinórvágó vagy a befogandó pillangó (sz)épségét megóvó lepkefogó ollót.