Egyszervolt illatszerek ’s azok kicsinyke flaskái

[ HVG, 2015.11.14. ]

„A levendula tulajdonképpen az egyetlen virág-illat, amely éppoly hűséggel szolgálta a tornűrös nagymamát, mint a plörőzkalapos mamát s a shortot viselő unokát.” Ennek az ódon hangulatú, 1935-ös újságcikkbeli kijelentő mondatnak anélkül is bájos az aurája, hogy tudnánk – mármint az értelmező szótárból –, hogy a szoknya alatti, párnácska alakú tömésről, illetve a fejfedőre tűzött lekonyuló strucctollról van szó (a rövidnadrágocskát jelölő kifejezés még közérthető). Megint, mint kivétel nélkül minden alkalommal, kultúrtörténeti csemegével, de legyünk stílusosak: ezúttal a bódító illatok kavalkádjával rukkolt elő Anno sorozatának új könyvecskéjében a Tandem Grafikai Stúdió. Néhány megszállott gyűjtő kollekciójára támaszkodva, azokat lehetőleg egy az egyben, vagyis eredeti nagyságukban fotózva „szemet gyönyörködtető” (de inkább: kápráztató) illatszertartókat mutat be lapról lapra. Van köztük fűszerolajok tárolására emlékeztető üvegbutélia; rézkupakos fiola, csöppentéshez is használható dugasszal; préselt sárgaréz csipkével körbevont kristálygömb, kézzel festett porcelánkoronát formázó szórófejjel. És fényképek drogériák portáljáról, és parfümök plakátjai, és 1918-as szexkép, a neglizsében hármas tükör előtt ülő, magára kölnit pumpáló nőről, és mindeközben válogatottan pompás szemelvények a két világégés közötti, csábítóan könnyű vagy mákonysúlyos illatok világából. Ismét egy darab a múltunkból, ezúttal mámorító szagokban elmesélve.