N. Dvorszky Hedvig: Könyv-ékszerek
[ Magyar Iparművészet, 2005/1 ]
A Tandem Grafikai Stúdió –Anno– sorozatának első négy darabja 2004 karácsonyára jelent meg egészen különleges témakörökkel. Csipkerózsa címmel egy Ismeretlen szerző silhouette-rajzainak átformálásával illusztrált mesekönyv az egyik, Czélszerű szabadalmak leírásai a másik, a temetőkertek síremlékszobrairól, azok részleteiről készült megrendítő fotó-kép-költeménysorozat a harmadik könyvecske tárgya, amelynek már a címe is jelzi, hogy egy egészen más dimenzióba vagyunk hivatalosak, ha olvasgatjuk. Így hangzik: Kísérlet annak bizonyítására, hogy a bölcselkedés nem más, mint A meghalás tudománya. A negyedik pedig egyetlen témát ölel föl Kapukilincsek tárgyszerű címével, ámde azonnal látható céllal: egy jelentéktelennek tűnő „eszköz” mesterremekeit fotózta le Faragó István, mint dramaturgiai jelentőségű hétköznapi szereplőket, amelyek nem csupán „velünk vannak”, hanem túl is élnek bennünket, magukon hordozván kezünk koptatásával tovatűnt lényünket.
Könyv-ékszereknek neveztem el őket. Sorozatjellegüket 11,8x12,5 centiméteres négyzetes formájuk, elegáns zseb-könyv méretük mellett a négy különféle halvány pasztellszínű papír, az arányos és jól olvasható méretű betűtípus, a borítókra választott kifejező képek, hátlapjukon az egyéni ajánlószövegekkel harmonikus egységet alkotva határozzák meg. Úgy tűnik, hogy a könyvszakmában sem volt még ehhez hasonló vállalkozás az utóbbi években. Találkozhattunk ugyan hosszúkás formájú zsebkönyvekkel éppenúgy, mint az egy időben divatos, pároldalas mini-könyvecskékkel, de ilyen megoldással aligha. Mert mi is indíthatta a Tandem Grafikai Stúdió eredetileg is könyves szakmát művelő tervezőit, Faragó Istvánt és László Zsuzsát, hogy éppen ilyen témák választásával bíbelődjenek a hozzávaló könyvészeti megjelenítés árnyalt részleteivel? Mi más, ha nem a tervezői nyugalom és egyben a szelíd szemlélődés iránti vágy? Forgalmas napi munkájuk, a megrendelők és a nyomdák, a gazdasági körülmények meghatározta egyéni boldogulás megteremtésének közegéből mintegy „megemelve”, a könyv mint semmi mással nem pótolható műfaj értékét és szépségét kívánták hangsúlyozni.
„Lassan-lassan a háttérbe szorulnak, darabokra törnek, elhalványodnak, majd végleg eltűnnek öregedő emlékeink és emlékképeink. A sorozat könyvecskéi – a maguk lehetőségeivel – orvosolni szeretnék a gyakran méltánytalan feledést. A csillogóan színes és monumentálisan hangos albumok divatos piacán kívül – reményeink szerint – van érdeklődő jelene is a múlandó idő cirógatni való tárgyainak és velük kapcsolatban előbukkanó gondolatok megfogalmazásának. Ajándékozzuk hát meg egymást vele” – fogalmazták meg szándékukat, és találtak társakra. A válogatásban csakúgy, mint a kivitelezésben megtapasztalható közös gondolkodás eredményei e könyvecskék, amelyek fura módon annál meghittebb társakká válnak, minél gyakrabban olvasgatjuk és nézegetjük őket.
Egy temetői séta után, valóban igaz, hogy „lelkünknek jót tenne néha az élet megszűnéséről is elbeszélgetni valakivel”, s ha ehhez Horatius, Lucretius vagy Seneca rövid meditációit vesszük kísérőnek, pár bölcs sorukból válaszokat kaphatunk. És ugyan melyikünknek nem kellett már régi fiókok, polcok féltve őrzött, és mégis kidobásra ítélt holmijai között böngészni? „A kutakodó feltalálók hasznavehető ajánlataiból” nyújtott válogatás egyszerre műszaki kuriózum és humorforrás, ha a légcsatornás gyertyáról olvasunk, vagy a „karok és lélegző életművek” erősítésére szolgáló tornaszer leleményes terveit és leírásait nézegetjük. Számomra legkedvesebb a kapukilincsekkel foglalkozó történelmi hangulatkönyvecske. Egy-egy ház és lakóinak bonyolult élete bontakozik ki Buza Péter várostörténész sorainak olvasásakor a névtelen kilincs-művek plasztikai szépségének csodálatával egy időben. Lehet, hogy ilyen módon és ezt folytatván lehetne újra visszahozni a kultúra és kulturáltság boldog élményét az igényességet vesztett mai korunkba?