Buza Péter: Zászlótartók

[ Budapest folyóirat, 2009. november ]

„Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy a könyvecskében díszelgő zászlótartók nem okolhatók azért, hogy történelmünk összevisszasága alatt milyen lobogó lengett bennük” – olvassuk a vitathatatlan tartalmú mondatot a Tandem Grafikai Stúdió kis könyvremeke, az ANNO sorozat legújabb kötetének hátsó borítóján. Pedig Faragó István – aki nyilvánvalóan a tandemben vele utazó élete párjának, László Zsuzsának a nevében is elénk tette a maga filozófiáját egy egyébként tőle meglehetősen távol eső témakörben – sokkal jámborabb fiú annál, semhogy bármilyen enyhe lobogással is, de politizáljon. Esztétizál inkább. Meg fotografál. Egyikeként az ország és Budapest legkényesebb ízlésű könyvtervezőinek, tipográfusainak.

Ennek a lapnak első változata is az ő munkája, s mi, akik szerkesztjük, régóta tudjuk róla: a kisujjában van minden, ami ahhoz kell, hogy egy nyomtatvány kielégítse a legválasztékosabb igényeket is. Én pedig, aki szerzőtársa voltam szövegeimmel az akár ebben a sorozatban megjelent más köteteknek, azt is tudom: makacs és megrögzött viszonya a világ képeihez sokszor indítja arra, hogy gyarmatosítsa, meghatározza azokat az elemeit is egy könyvnek, amelyek távol esnek érdeklődésétől s a megjelenés esztétikumától. Évtizedek óta vívjuk – s mindketten győzelemmel – ezen a hadszíntéren a magunk csatáit.

A mini méretű, mégis teljes élvezeti értékű ANNO-kiadványok huszadik darabját alig néhány hónapja, valamikor a nyár elején ünnepeltük az Írók Könyvesboltjában: a kerékpárokról szólt. És most itt a huszonegyedik. Húszra lapot húzott Pista, ami a kártyás szerencsejáték esetében biztosan ellenjavallt, de itt és most a kitartó bátorság jele. S az önmegvalósítás újabb sikere azon a pályán, amelyen mostanában ritkák az igényes és fizetőképes megrendelők.

Talán éppen ez az oka, hogy úgy öt esztendeje Faragó döntött: befekteti munkálkodása nyereségét egy, a saját képére formált könyvsorozat magánkiadásába. Mely sorozat mindenkori tárgyául a minket körülvevő tárgyakat, tárgyi kultúránk emlékanyagát választja. Hol a táncrendeket, hol a kapukilincseket, hol a házak homlokzatait díszítő s megjelölő, kőbe-vasba faragott monogramokat, kukucskáló ablakokat, régi fotográfiák cifrára nyomott hátlapjait – és most a házakat ékesítő zászlótartó vasakat (állványokat, rögzítőket, szerkezeteket).

Aki végiglapozza, azon túl, hogy gyönyörködik gyönyörűségükben, azzal is szembesülhet, milyen igényességgel tervezték meg a város házait a régi mesterek, milyen minden részletre kiterjedő gondossággal igazították hozzá ezt a fajta speciális szerelvényt a homlokzat stílusához, milyen invenciózus alkotómunkát végeztek el egy-egy olyan tárggyal kapcsolatban is, amely csak és éppen emiatt lesz és lehet jelentős.

Annak való ajándék a Zászlótartók – s a sorozat minden, még megvásárolható kötete – aki képes örülni életünk környezete gazdagságának, s ezeket szemlélve megerősödik hitében: mégis csak szép ez a világ! Most, amikor hamarosan ránk köszönt a karácsony, a lehető leghatározottabban állítom: annak, akinek elég szimbolikus gesztussal kifejezni, szereti barátait, és gondol rájuk, nem kell ennél jobb ajándékot keresnie a fájuk alá.

Egyszersmind felhívom az olvasó becses figyelmét, hogy ebben a lapszámunkban (is) megtalálja azt a csekket, amelynek segítségével előfizethet a BUDAPEST-re, magának és barátainak. Mi éppen úgy vagyunk vele, mint Faragó Pista az ő sorozatával, ahogy írja is, most huszonegyedszer: „A könyvecske megjelenését csak az Önök megtisztelő választása támogatja”.