Csejtei Orsolya: Városépítők: Tandem ezer és egy keréken
[ Pesti Műsor, 2009/08 ]
Létezik egy Tandem névre hallgató grafikai stúdió, úgy is mondhatnánk, könyvtervező műhely, ahol László Zsuzsa és Faragó István – civilben házaspár – együtt, egyként gondolkodva, egy irányba haladva tekerik a tandemet nap mint nap. Amellett, hogy megbízásra plakátokat, folyóiratokat és könyveket terveznek, egyfajta mini kiadóként is működnek, s sorozatban jelentetik meg a szebbnél szebb, aprócska „szerelemgyermekeket”. A 2004 karácsonyán megszületett első Anno-könyvecske ma már 18 testvérrel büszkélkedhet, s a tervek szerint hamarosan további könyváldás várható.
– Mi vitt rá benneteket, hogy létrehozzatok egy saját könyvsorozatot?
F. I.: Szerettünk volna valami személyesebbet adni az olvasóknak a sok csillogóan színes könyvnél és monumentális albumnál, melyekkel tele vannak a könyváruházak. Olyat, amit méreténél, témájától fogva már kézbe venni is bensőséges élmény. Ezen kívül – mint könyveink fülszövegében szerepel – a sorozat a lassan-lassan háttérbe szoruló, darabokra törő, elhalványodó emlékeink méltánytalan feledésére szeretne cseppnyi gyógyír lenni.
– Melyik volt az első „mentőakció”?
L. Zs.: Négy volt, azaz 2004 karácsonyán négy könyvecske jelent meg egyszerre: a Kapukilincsek, a Czélszerű szabadalmak leírásai, a Csipkerózsa és A meghalás tudománya.
– Ahány könyv, annyiféle a téma is? Hogy jönnek az ötletek?
F. I.: Többnyire adódnak. Nyitott szemmel járó emberek vagyunk mind a ketten, s ha valami szembejön, amiről úgy gondoljuk, érdemes megmutatni az embereknek, bevesszük a „családba”. Apró csodák ezek, melyek mellett amúgy elmennek az emberek. Nap mint nap markoljuk, mégsem vesszük észre, mennyire gyönyörűek, és milyen sokfélék például a múlt századi budapesti házak kilincsei, kukucskálói vagy akár pinceablakai. És lassan eltűnnek ezek is.
L. Zs.: Aztán van olyan is, hogy beleszeretünk régi, ma már sehol be nem szerezhető könyvek képanyagába, s hogy ne vesszen el, kicsit átdolgozva, a saját arcunkra formálva az eredetit, megjelentetjük mi is. Ilyen például a Csipkerózsa, aminek az eredetije egy 1924-es, eléggé viseltes kis könyvecske, ami a gyönyörűséges sziluett-illusztrációi miatt keltette fel az érdeklődésünket.
– Azt értem, hogy a téma az utcán, az antikváriusoknál és a gyűjtőknél hever, de hogy jönnek valakivel szembe célszerű szabadalmak?
F. I.: A bolhapiacon találtam egy négyoldalas kis leírást – a könyvben különben utolsóként szereplő „szabadalomról” –, s elkezdtem kinyomozni, miből lehet ez a szöveg.
L. Zs.: Gondoltuk, ha ebből van több is, azokat érdekes és szórakoztató lenne összegyűjteni.
F. I.: Nagy-nagy kutakodás után kiderült, hogy egy Magyar Ipar nevű folyóiratnak volt annak idején egy melléklete, s ez közölte e szabadalmi leírásokat és a hozzájuk kapcsolódó ábrákat. A folyóirat ugyan több könyvtárban ott sorakozik a polcokon, de a mellékletei eltűntek. Végül aztán egy olyan könyvtárban, ahol maguk sem tudtak róla, hogy vannak ilyenjeik, rájuk bukkantunk.
L. Zs.: Köztük van például a mai modern kondigépnek az akkori változata meg az utcáról ismerős postaláda, ami magyar találmány. Akad köztük egy-két bugyuta is, de például a csavarozható „jól illedő szabásminta” kifejezetten praktikus. Nem tudom, hogy valaha megvalósult-e.
– A kaczkiás bajusz is megmentendő érték?
F. I.: Amikor a fényirdák-kötethez válogattunk anyagot, akkor végigböngésztük a Szabó Ervin Könyvtár fotótárában fellelhető korabeli képek zömének a hátulját, mert hát ugye a fényképészeti műtermek ott hirdették magukat, s miközben ezeket a kis hirdetményeket kerestük, óhatatlanul is megcsodáltuk magát a fotót. Rengeteg nagyon kedves képecske akadt közöttük, s akkor elhatároztuk, hogy téma lesz a bajuszból és a női kalapokból. Ez utóbbi még gyűjtés alatt áll. Elég kemény munka.
– Van olyan is, hogy nem nektek kell összeszedni az alapanyagot?
F. I.: Most már előfordul, hogy a gyűjtők keresnek meg minket egységes „kincseikkel”, de azért a könyvek nagy része, főleg az elején saját kutakodás eredménye.
L. Zs.: Így indult például a Tánczrendek. Volt a bolhapiacról két táncrendünk, úgy éreztük, gyönyörűségesek. A téma elvezetett minket az első komoly gyűjtőhöz, s a könyvben szereplő műremekek már az ő gyűjteményéből valók.
F. I.: A Betéti könyvek esetében például már nem mi mentünk a téma után, hanem a gyűjtő keresett meg minket. Megismerte a sorozatunkat, és úgy gondolta, hogy az ő gyűjteménye is beleillik. Van benne egy kis banktörténet és megannyi, kézzel írt,csodaszép takarékbetétkönyv-repró. Eléggé aktuális is mostanság, érdemes beleolvasni, mennyire tiszta szándékkal indította el Fáy András annak idején a takarékpénztárak rendszerét, és mérlegelni őseink jó tanácsát, nevezetesen, hogy a betétkönyvekhez csak a legvégső esetben szabad hozzányúlni.
– Budapestet valamilyen módon négy könyv is feldolgozza, ugye ott vannak a kukucskáló ablakok, a kilincsek, a monogramos házjelek, illetve A meghalás tudományában a pesti temetők emlékei. Tervezitek a folytatást?
L. Zs.: Ha így nézzük, akkor valójában öt könyvünk is szól Budapestről: az ötödik az Egy legújdonabb tarokk-kártya, mert budapesti látképek vannak a lapjain.
F. I.: A kérdésedre válaszolva, persze, tervezzük a folytatást, a lista hosszú, a megvalósítás viszont esetleges. Van, ami egyszerre belobban, és megelőz olyan dolgokat, amik már esetleg majdnem készen vannak, és van, amit meg hiába szeretnénk, nem áll össze igazán. A turistabot-jelvényeknek például két évig jártunk utána. Budapestre visszatérve, előkészületben van egy, az előzőekkel hasonló témájú könyv a zászlótartókról. Zászló nélkül is szépek, az épületek stílusához igazodnak, és igazán nem tehetnek róla, hogy melyik korban milyen zászlót helyeztek beléjük. A képanyag összeállt, de a szövege még alakulóban.
– Muszáj megkérdeznem: nem kézenfekvő-e, hogy a Tandem Grafikai Stúdió előbb-utóbb előveszi az anno-kerékpárokat is?
F. I.: Épp most van nyomdában A bicziklizés tekervényes múltját felgöngyölítő kis könyvecske, ami inkább a biciklizés történetéről mesél. Például az 1869-ben megnyílt pesti „gyakorló-tanodáról”, melyet Kertész és Eisert urak azért nyitottak, hogy az új sportszer, a veloczipéd helybeli kedvelőinek legyen alkalmuk közelebbről megbarátkozni azok gyakorlati használatba vételének addig ismeretlen technikájával.