Erdélyi S. Gábor: Bál után
[ 168 óra, 2007. március 12. ]
Múlván a farsang, a víg napok emlékei közt kotorászunk. Megkönnyíti munkánkat (szórakozásunkat) egy kis kötet, amely a Tánczrendek címet viseli.
Beismerendő: a sokféle kényszerítő-fegyelmező rend közt nekem az egyik legrokonszenvesebb éppen az, amikor keringő, csárdás, négyes, mazurka diktálja az iramot. A ritmus diktatúrája ugyanis nem a diktatúra ritmusa. Sőt! A mai lötyögések, a saját mozgásukba beleszerelmesedett diszkótáncosok divatjának idején akár még kívánatos is lehetne a hagyomány, a szorosabb szabály: mi jön mi után, ki jön ki után. Ugyanis éppen erre való volt a táncrend. A táncok és a táncosok sorrendjének könyvelésére. (Tanár barátom hajdani története jut eszembe: elvett egy füzetet leánygimnáziumi tanítványától óra alatt. A betűrendes kataszterben csupa fiúnév s telefonszám volt. Az álmodozó bakfis vasutas papájától kapta/szerezte a kemény táblás naplót, melyre nagybetűkkel azt nyomatta a gyanútlan Államvasutak: TOLATÁSI ELŐJEGYZÉS.)
A táncrendnek persze nem volt semmiféle frivol felhangja. Ha egy-egy díszes naplócska megmaradt, manapság ártatlan nagy- és dédszülői emlékkönyv gyanánt forgathatjuk.
A táncok rendjében a francia négyes és a körmagyar, a csárdás és a charleston, az angolvalcer és a "lassú róka" (slowfox), a palotás és a boszton, a shimmy és a jáva (húszas évek) vegyült. Volt tango milonga (ugyanakkor), lengyelke, francia polka, tipegő (már a kiegyezés táján), de volt rezgő is (éppen a tájt). Akadtam oly titokzatos nevu táncra, mint a gyepke vagy a grazianer (a századforduló környékén). Ezek hozták mozgásba őseinket régi farsangokon. (A dzsessz még nem tört át. 1921-ben azt írták: a néger csapszékekből kikerült zene nem fér össze az úri társasággal.)
A táncrend díszes, övre, gomblyukba akasztható, irónnal ellátott kis füzet, ötvösök, vésnökök, jelvénykészítok, nyomdászok, könyvkötők parányi remeke volt. Szép választékuk tekinthető meg (1846-tól 1941-ig) e míves kötetben.